Decemberi programok az iskolában
Mikulás disco
December 5.-én pénteken a Szülői Munkaközösség rendezésében ismét sor került a hagyományos Mikulás napi discora az iskolában. A rendezvényre rengeteg kicsi és nagy gyerek érkezett. Az iskola ebédlőjében együtt táncolt a tanulók apraja-nagyja, valamint jó néhány volt tanulónk is ellátogatott hozzánk. A tánctérnek berendezett ebédlő végig tömve volt bulizó diákokkal, de nagy sikere volt a szülők által üzemeltetett büfé finomságainak is.
Karácsonyi vásár
A hagyományos iskolai karácsonyi vásár december 11-12.-én került megrendezésre iskolánkban, ahol az ünnepi hangulatba költözött ebédlőben diákjaink gyönyörű ajándéktárgyak és íncsiklandozó sütemények között válogathattak. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a Diákönkormányzat nevében a szülői felajánlásokért. A rekordösszegű bevételt a DÖK tanulóink programjainak támogatására használja fel.
Osztályok közötti labdarúgó kupa
A tavalyi focikupa sikerén felbuzdulva idén is sor került a felsős osztályok tanulói számára kiírt labdarúgó torna megrendezésére, ahol a gyerekek saját maguk által szervezett csapatokban egymás ellen mérhették össze tudásukat. A nagy küzdelmeket és komoly párharcokat hozó, ámde mindemellett rendkívül sportszerű mérkőzéseken nagyon jól érezték magukat mind a játékosok, mind pedig az eseményre kilátogató nézők is.
Minden cikk írója: Müller Gábor




Gróf Széchenyi István



