Sítábor 2026.
Január 25. és 30. között részt vettem az idei iskolai sítáborban. Idén egy új helyre utaztunk, Szlovákiába, a Magas-Tátrába. Korábban mindig Korpácsra jártunk síelni, ezért mindenki nagyon izgatott volt, hogy kipróbálhatjuk az új pályákat.
Az utazás Gönyűről indult busszal. Útközben felvettük a testvériskolánk diákjait is a kolozsnémai iskolából, így együtt folytattuk az utunkat a hegyek felé. A hosszú út után nagyon jó volt megérkezni a havas hegyek közé.
Az első napokban a kezdők megtanulták a síelés alapjait. Gyakorolták, hogyan kell megállni, kanyarodni és biztonságosan közlekedni a pályán. A tapasztaltabb síelők eközben a nagy pályán síeltek, ahol hosszabb és gyorsabb lejtőkön csúszhattak le.
Esténként különböző programok vártak ránk. Érdekes és vicces kvízeket tartottak, ahol csapatokban játszottunk. Nagyon jó hangulat volt, sokat nevettünk, és közben még új dolgokat is tanultunk.
Számomra ez a sítábor nagyon jó élmény volt. Nemcsak a síelés miatt, hanem a közös programok és az együtt töltött idő miatt is. Biztos vagyok benne, hogy sokáig emlékezni fogok erre a pár napra a Magas-Tátrában.
Udvardi Léna 8.

Millió lépés
Iskolánk, immár negyedik alkalommal vett részt a Millió lépés kihívásban. 2024. tavaszán 11,64 körrel nyertük meg az 1.000.000 Ft-ot, ezt sokszorosan meghaladva teljesítettünk a mostani kihívásban 31,07 körrel. Ezzel az országos lista 68., a területi lista 3. helyén végeztünk. Szeretnék köszönetet mondani a kitartó és az új lépegető szülőknek, gyerekeknek, ismerősöknek. Teljesítményünkkel felhívtuk magunkra a figyelmet, hiszen megkereste iskolánkat az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ képviseletében Gerencsér Balázs kabinettitkár, aki kimagasló teljesítményünk hátteréről érdeklődött és figyelemmel kísérte lépéseinket az idei kihívásban is, és gratulált hozzá: hiszen ismét ránk mosolygott a szerencse. A Zöld Pont kihívásban iskolánk 250.000 FT-ot nyert, melyet sportszervásárlásra költhet.
Laki Mónika, igazgatóhelyettes

Természetismeret vetélkedőn jártunk
2026 január 15-én megrendezésre került a 10. Kisbajcsi Természetismereti Vetélkedő, ahova az iskolánkból is nevezett csapat, Gönyűi Sasok névvel. A csapat tagjai Erős Levente csapatkapitány, Sági Levente, Egervári Barnabás és jelen sorok írója voltak.
A vetélkedőt a természettudomány szakteremben kezdtük, ahol három feladatlapot töltöttünk ki az év madaráról, az év fájáról, valamint további fafajtákról. Egy kis szünet következett, majd elindultunk a következő terembe, ahol a madarak életével kapcsolatos feladatok vártak bennünket. A harmadik teremben sok-sok növény levelével találkoztunk, és el kellett döntenünk, hogy melyik levél, melyik növényé lehet. Az utolsó teremben madarakat kellett kép és hang alapján felismernünk.
A versenyen a megtisztelő 3. helyezést értük el.
A verseny jó hangulatban telt, a felkészülés során sok ismerettel, a versenyen pedig sok élménnyel gazdagodtunk.
Köszönjük a felkészítést Mészáros Tünde tanárnőnek.
Szász Barnabás
- b osztályos tanuló

Karácsonyi műsor 2025.
Karácsonyi műsor
2025.december 19-én ünnepi hangulat töltötte be a Gönyűi Széchenyi István Általános Iskola tornacsarnokát, ahol az iskola énekkara és 5. évfolyamos tanulói mutatták be karácsonyi műsorukat. Az előadás különleges módon tükröt tartott a nézők elé, bemutatva, hogy a családok milyen sokféleképpen élik meg az ünnepet.
A műsor rávilágított arra, hogy van, aki elveszik a részletekben, mások idegeskednek, türelmetlenek, és éppen a karácsony igazi lényege – a szeretet és az együttlét – marad háttérben. Az elgondolkodtató jelenetek, versek, dalok és zenék mellett a felkészülés folyamata is fontos szerepet játszott: a közös munka kiváló csapatépítő élményt jelentett az ötödikesek számára.
Bízunk benne, hogy a mondanivaló eljutott a közönség szívéhez, és hozzájárult ahhoz, hogy mindenkinek szeretettel teljenek az ünnepek.
Horváthné Szombathelyi Rita



Névadónk
Gróf Széchenyi István
Gróf Széchenyi István - a Magyar Tudományos Akadémia megalapítója - 1791. szeptember 21-én született Bécsben, a nagy múltú és dúsgazdag Széchényi család ötödik gyermekeként. Apja Gróf Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum megalapítója.
Bemutatkozunk

Tisztelt érdeklődő! Ön a Gönyűi Széchenyi István Általános Iskola honlapját nyitotta meg.
Régi elképzelésünk megvalósulását látja, amikor megtekinti iskolánk tájékoztató oldalait. Reméljük, hogy a következőkben meg tudjuk ismertetni iskolánk életének sokszínűségével, tanulóink eredményeivel, ünnep- és hétköznapjainkkal. Köszönjük megtisztelő érdeklődését!




