1%
TISZTELT SZÜLŐ, TISZTELT SEGÍTŐNK!
A parlament döntése alapján az adózó állampolgárok személyi jövedelemadójuk egy százalékát közcélra fordíthatják. Ezt a mellékelt nyilatkozattal ÖN is megteheti.
Szeretnénk, ha az előző évekhez hasonlóan, ebben az esztendőben is sokan döntenének úgy, hogy az iskola alapítványát támogatják a befizetett adójuk egy százalékával!
Iskolánk tanulóinak - az Ön - gyermekének, munkáját, tanulását segítendő jött létre a " TANULÓINKÉRT ALAPÍTVÁNY". Alapítványunk alapító okiratában szerepel a " Gönyűi Általános Iskola tanulói részére oktatási, nevelési, művelődési feladatok ellátásához szükséges korszerű feltételek biztosítása, műszaki, technikai eszközök beszerzése, karbantartása"
Az elmúlt évek során sikerült létrehozni, korszerűsíteni a számítástechnikai és egyéb szaktantermeinket, tudtunk CD lejátszókat, térképeket, padokat, kísérleti eszközöket, sportszereket vásárolni.
A KÖVETKEZŐ ÉVEK SORÁN IS FONTOS FELADAT LESZ SZÁMUNKRA, HOGY SEGÍTSÜK AZ ISKOLA TERVEINEK MEGVALÓSULÁSÁT.
Az egy százalékok felhasználásáról évente a helyi újságban és az iskola honlapján (www.szechenyigonyu.hu) teszünk közzé közérdekű hirdetést.
Amennyiben úgy gondolja, hogy céljainkkal egyetért, kérjük, hogy a befizetett adója egy százalékával segítse tanulóink boldogulását!
Kérjük, hogy rokonai és ismerősei körében is ismertesse felhívásunk tartalmát, hogy minél többen támogathassák alapítványunkat!
A felhívással egyidejűleg köszönjük a felajánlók eddigi támogatását!
Az Ön és más állampolgárok által tett egy százalékos felajánlással alapítványunk vagyona 883 855,- Ft-tal gyarapodott az előző esztendőben.
Alapítványunk neve: TANULÓINKÉRT ALAPÍTVÁNY
Adószámunk: 18526176 - 1 - 08
Segítségét előre is köszönjük!
Gönyű, 2017. január 31.
Pósán Zsuzsanna Burjánné Szigethy Mónika
igazgató kuratórium elnöke


Gróf Széchenyi István



