Mi leszek, ha nagy leszek?
Pályaorientációs napot szerveztünk az iskolában. Minden évfolyamon más-más szakmákkal ismerkedtek a tanulók. Az életkori sajátosságok, az érdeklődési kör figyelembe vételével szerveződött a délelőtt az osztályfőnökök irányításával. A 4. évfolyamos diákjaink külső helyszínen, községünk Hajós Múzeumának „Élet a Duna partján” helytörténeti kiállítását tekintették meg, megismerve a hajósok életét, munkáját. Feladatlap kitöltésével adtak számot arról, mi mindent tudtak meg a gönyűi hajósok mindennapjairól. A 3. évfolyamon a tanulók az agyagozás művészetével ismerkedtek, szakember segítségével tálat készítettek, igazi korongozással. A másodikosok a cukrászok kötényét, sapkáját magukra öltve, a mézeskalácsok és a muffinok díszítését próbálhatták ki, szintén szakember támogatásával. Elsőseink megismerték a különböző szakmákat kis filmek segítségével, memóriajátékot játszottak, játékos feladatokat oldottak meg. Választhattak egy jövőbeli szakmát is, melynek szimbólumával ellátott fejpántot készítettek. Ezen a délelőttön a tevékenykedés során, mindannyian sok-sok tudással, tapasztalattal lettünk gazdagabbak.
Zvezdovitsné Gangl Tímea, alsós munkaközösség-vezető



Gróf Széchenyi István



