Sportnap a Gönyűi Széchenyi István Általános Iskolában

Iskolánkban hagyományosan szeptember végén mozgásos napot tartunk. Ez a korábbi években túranap formájában realizálódott, különböző tematikában a település környékét jártuk be, tavaly pl. növényeket gyűjtöttünk és határoztuk meg rendszertani besorolásukat, illetve őszi terményeket gyűjtöttünk és készítettünk belőlük képeket.

Az idei évben a Duna magas vízállása nem tette lehetővé a túranap megszervezését, ezért döntöttünk úgy, hogy sportnap keretében mérjük össze a csapatok erejét és ügyességét. Közben értesültünk az Európai Diáksport Nap kihívásról, amihez azért is csatlakoztunk örömmel, mert a sportnapot szeptember 27-ére szerveztük.

Az alsó és felső tagozat hely hiányában külön programon vett részt, de mindkét csapat ugyanarra a tematikára építette fel a napot. Reggel kb. 1-1,5 óra terjedelemben játékos sportelméleti és ügyességi feladatokat oldottak meg a gyerekek, az alsóban osztályszinten, a felsőben vegyes csoportokban. A tízórai szünetet követően mozgásos programok következtek. Alsóban egy helyi fitneszedző tartott aerobic foglalkozást, majd 7 állomáson következtek ügyességi feladatok.

A felső tagozat kb. 80 fővel részt vett a 2024 méter futás-kihíváson, melyet a focipálya és az iskola viszonylatára tervezett meg a testnevelést tanító kolléga. A focipályán a műfüves kispályát használhattuk, melyre 8 különböző váltóversenyes feladatot terveztek a kollégák. Fő vezérelvük az volt, hogy lehetőleg minden gyermeket megmozgassanak, és a csapatösszetartást erősítsék, főként a különböző korosztályok között.

A gyerekek mindkét programot nagyon élvezték, hatalmas lelkesedéssel szurkolták és versenyezték végig a feladatokat.

 

Laki Mónika szervező

Kép

BGA -megv.

Névadónk

Gróf Széchenyi István


Gróf Széchenyi István - a Magyar Tudományos Akadémia megalapítója - 1791. szeptember 21-én született Bécsben, a nagy múltú és dúsgazdag Széchényi család ötödik gyermekeként. Apja Gróf Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum megalapítója.

Bővebben >

Bemutatkozunk

 

Tisztelt érdeklődő! Ön a Gönyűi Széchenyi István Általános Iskola honlapját nyitotta meg.

 

Régi elképzelésünk megvalósulását látja, amikor megtekinti iskolánk tájékoztató oldalait. Reméljük, hogy a következőkben meg tudjuk ismertetni iskolánk életének sokszínűségével, tanulóink eredményeivel, ünnep- és hétköznapjainkkal. Köszönjük megtisztelő érdeklődését!

Gönyű-Győr buszmenetrend

Gönyű már szelektál

Eseménynaptár

Étlap

Befektetés a jövőbe

Időjárás

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!