Tanulói élménybeszámoló

Nemes Barnabás 7. tanuló beszámolója

Határtalanul

Iskolánk benevezett egy pályázatra, neve „Határtalanul”.

Ebben a pályázatban olyan helyekre megyünk, amik Magyarországhoz tartoztak. MI Felvidéket, Szlovákiát látogattuk meg, egy 4 napos kiránduláson belül. Hosszas készülődések után május 20-án egy keddi napon elindultunk Gönyűről. Egy 30 perces út után megérkeztünk első állomásunkhoz, Csicsóra, ahol a Gáspár Sámuel magyar tannyelvű Alapiskolát néztük meg, ahol tanulhattunk az itt lévő gyerekekről, tanárokról és Gáspár Sámuelről. 2 fontosabb termet tekinthettünk meg. Egy retro termet, ahol régi dolgokkal találkoztunk a 80-as 90-es évekből. Utána pedig egy megemlékező termet Gáspár Sámuelről.

Ezután elindultunk, majd hamar megérkeztünk Kolozsnémára, ahol az ottani polgármesterrel volt egy beszélgetés az ottani magyarságról. Ezután kezdődött meg az igazi túra. Megkezdtük utunkat Selmecbánya felé, ami majdnem egy 3 órás út volt a hegyek között. A legszebb látvány a városfelé volt, ami a hegyen sok emelkedővel volt. Elmentünk a bánya múzeumba, ahol bementünk egy bányába. Itt megmutatták, hogy dolgoztak régen az emberek. Kijövés után felszálltunk a buszra és elindultunk Zólyomba, majd indultunk a szállás felé Iglóba.

A Tátra mellett mentünk, ami gyönyörű látványt szolgált. Egy elég hosszú út után megérkeztünk a szálláshoz. Ezzel az első nap véget ért. A második nap korán keltünk. Egy gyors reggeli után elindultunka Csorba tóhoz. 1 óra alatt oda is értünk. A látvány gyönyörű volt és egy 30 perc alatt körbe sétáltuk a tavat. Ezután elindultunk Késmárkra. Itt egy várat és egy templomot tekintettünk meg. A várat másfél óra alatt körbe sétáltuk. A várban régi dolgokat tekintettünk meg, pl. páncélokat, fegyvereket, gyógyszereket és még sok mást. Mindezek után még elmentünk Ótátrafüredre. Itt körbe néztük a város egy részét, megnéztük a vasutat, ami végig megy az összes Tátrához közeli városon. Majd eltelt a második nap is. A kirándulás harmadik napjára jött a leghosszabb út. Először Lőcsére mentünk, ahol a Szent Jakab Bazilikába mentünk. Itt egy kicsi hittant is tanulhattunk. Utána még tettünk egy kört a Bazilika utcái között. Visszatértünk a buszhoz és elindultunk a Bélai-havasok felé. 1-2 óra alatt odaértünk. Kiszállás után elindultunk a cseppkőbarlanghoz, amihez egy 30 perces út vezetett. Mire felértünk nagyon elfáradtunk. Az egy óra várakozás után bejutottunk a cseppkőbarlangba. Rétegesen öltözködtünk, mert nagyon hideg volt. Ezután oda kellett figyelni, hiszen nagyon alacsony és csúszós volt, de a látványért nagyon megérte. Mikor kijöttünk szemünk elé tárultak a szép hegyek. Pihenés után elindultunk a nap utolsó állomásához a Lublói-várhoz. Ehhez szintén egy magas emelkedőn lehetett feljutni. A vár középkori építésű volt és stílusirányzatoként változott. Megtudhattunk régi, középkori dolgokat, mint pl. fegyverek, páncélok és szófák. A vár tetején csodálatos látvány nyílt a lenti városokra, hegyekre, ezzel ez volt a legfárasztóbb nap. A kirándulás utolsó napján esőre ébredtünk és ez nagyon nem változott. Először Szlovákia 2. legnagyobb városát, Kassát látogattuk meg, azon belül is a Szent Erzsébet Dómot, ami gyönyörű volt. Azután elindultunk és meglátogattuk Rimaszombatot, ahol a téren megnéztünk Petőfi és Tompa szobrát. Végül elindultunk Fülekre, ahol elköszöntünk Vali nénitől. Egy érzékeny búcsú után kezdetét vette a leghosszabb út, haza Gönyűre. 4 óra alatt hazaértünk, amire még az eső is elált és véget ért a kirándulás.

Kép

BGA -megv.

Névadónk

Gróf Széchenyi István


Gróf Széchenyi István - a Magyar Tudományos Akadémia megalapítója - 1791. szeptember 21-én született Bécsben, a nagy múltú és dúsgazdag Széchényi család ötödik gyermekeként. Apja Gróf Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum megalapítója.

Bővebben >

Bemutatkozunk

 

Tisztelt érdeklődő! Ön a Gönyűi Széchenyi István Általános Iskola honlapját nyitotta meg.

 

Régi elképzelésünk megvalósulását látja, amikor megtekinti iskolánk tájékoztató oldalait. Reméljük, hogy a következőkben meg tudjuk ismertetni iskolánk életének sokszínűségével, tanulóink eredményeivel, ünnep- és hétköznapjainkkal. Köszönjük megtisztelő érdeklődését!

Gönyű-Győr buszmenetrend

Gönyű már szelektál

Eseménynaptár

Étlap

Befektetés a jövőbe

Időjárás

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!