Tanulói élménybeszámoló
Nemes Barnabás 7. tanuló beszámolója
Határtalanul
Iskolánk benevezett egy pályázatra, neve „Határtalanul”.
Ebben a pályázatban olyan helyekre megyünk, amik Magyarországhoz tartoztak. MI Felvidéket, Szlovákiát látogattuk meg, egy 4 napos kiránduláson belül. Hosszas készülődések után május 20-án egy keddi napon elindultunk Gönyűről. Egy 30 perces út után megérkeztünk első állomásunkhoz, Csicsóra, ahol a Gáspár Sámuel magyar tannyelvű Alapiskolát néztük meg, ahol tanulhattunk az itt lévő gyerekekről, tanárokról és Gáspár Sámuelről. 2 fontosabb termet tekinthettünk meg. Egy retro termet, ahol régi dolgokkal találkoztunk a 80-as 90-es évekből. Utána pedig egy megemlékező termet Gáspár Sámuelről.
Élménybeszámoló a Határtalanul kirándulásról
Erős Levente 7. tanuló beszámolója
Határtalanul
A határtalanul program egy olyan program amely a nemzeti összetartozást, hazaszeretetet erősíti a hetedik osztályos fiatalokban. A program keretein belül lehetőség nyílik a Trianonkor elcsalt területekre utazni és több napot eltölteni, ahol a határon kívül ragadt magyarok életébe tekinthetnek bele. Nemzeti parkokat, templomokat, városokat, kastélyokat látogatnak a tanulók ilyenkor.
Igazgatói pályázat
A 2025. június 27-i elbírálású igazgatói pályázat keretében Pósán Zsuzsanna pályázatának részét képező, a köznevelési intézmény vezetésére és fejlesztésére vonatkozó programja itt megtekinthető.
Egy százalék
TISZTELT SZÜLŐ, TISZTELT SEGÍTŐNK!
A parlament döntése alapján az adózó állampolgárok személyi jövedelemadójuk egy százalékát közcélra fordíthatják. Ezt majd a tanulóinkkal eljuttatott nyilatkozattal, illetve az SZJA bevalláskor ÖN is megteheti.
Szeretnénk, ha az előző évekhez hasonlóan, ebben az esztendőben is sokan döntenének úgy, hogy az iskola alapítványát támogatják a befizetett adójuk egy százalékával!
Iskolánk tanulóinak - az Ön - gyermekének, munkáját, tanulását segítendő jött létre a " TANULÓINKÉRT ALAPÍTVÁNY". Alapítványunk alapító okiratában szerepel a " Gönyűi Általános Iskola tanulói részére oktatási, nevelési, művelődési feladatok ellátásához szükséges korszerű feltételek biztosítása, műszaki, technikai eszközök beszerzése, karbantartása"
Az elmúlt évek során a felajánlók segítségével tudtunk CD lejátszókat, térképeket, padokat, kísérleti eszközöket, sportszereket vásárolni. Megújítottuk az ebédlő berendezését, felszerelését. Az Utazó planetárium előadásával felejthetetlen élményeket szereztünk a Gönyűi Széchenyi István Általános Iskola diákjainak.
A KÖVETKEZŐ ÉVEK SORÁN IS FONTOS FELADAT LESZ SZÁMUNKRA, HOGY SEGÍTSÜK AZ ISKOLA TERVEINEK MEGVALÓSULÁSÁT.
Amennyiben úgy gondolja, hogy céljainkkal egyetért, kérjük, hogy a befizetett adója egy százalékával segítse tanulóink boldogulását!
Kérjük, hogy rokonai és ismerősei körében is ismertesse felhívásunk tartalmát, hogy minél többen támogathassák alapítványunkat!
A felhívással egyidejűleg köszönjük a felajánlók eddigi támogatását!
Az Ön és más állampolgárok által tett egy százalékos felajánlással alapítványunk vagyona közel 12 500 000,- Ft-tal gyarapodott az előző 25 esztendő alatt.
Alapítványunk neve: TANULÓINKÉRT ALAPÍTVÁNY
Adószámunk: 18526176 - 1 - 08
Segítségét előre is köszönjük!
Gönyű, 2023. március 22.
Pósán Zsuzsanna Burjánné Szigethy Mónika
igazgató a kuratórium elnöke


Névadónk
Gróf Széchenyi István
Gróf Széchenyi István - a Magyar Tudományos Akadémia megalapítója - 1791. szeptember 21-én született Bécsben, a nagy múltú és dúsgazdag Széchényi család ötödik gyermekeként. Apja Gróf Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum megalapítója.
Bemutatkozunk

Tisztelt érdeklődő! Ön a Gönyűi Széchenyi István Általános Iskola honlapját nyitotta meg.
Régi elképzelésünk megvalósulását látja, amikor megtekinti iskolánk tájékoztató oldalait. Reméljük, hogy a következőkben meg tudjuk ismertetni iskolánk életének sokszínűségével, tanulóink eredményeivel, ünnep- és hétköznapjainkkal. Köszönjük megtisztelő érdeklődését!




