Széchenyi Iskolák találkozója és Széchenyi nap

Széchenyi István halálának 164. évfordulójának napján, 2024. április 8-án, tartották Sopronban, a Széchenyi nevét viselő iskolák megyei találkozóját immár 29. alkalommal. Iskolánkat a hetedik és nyolcadik osztályos tanulóinkból álló csapat képviselte.

A szívélyes fogadtatást és köszöntést követően átsétáltak a résztvevők a Széchenyi szoborhoz melyre minden résztvevő iskola virágot helyezett el. Az emelkedett perceket követően a találkozóra érkezett csapatok vetélkedtek Széchenyi István életének, munkásságának és korának ismeretéből. A Nagy Lily Ann, Rott Boglárka 7. osztályos, továbbá Horváth Nóra, Kurdi Gergő, Szémán Róbert, Végh István 8.a és Prikler Zsóka 8.b összetételű csapatunk, a hét Széchenyi nevet viselő iskola közül az előkelő 3. helyezést szerezte meg. A találkozó értékelése előtt finom ebédre vártak mindannyiunkat a szervezők.

A találkozó zárásakor a kapuvári Széchenyi Iskola igazgatója hívta meg a résztvevőket a következő találkozóra.

Iskolánkban április 19-én osztálykeretben emlékeztek meg tanulóink iskolánk névadójáról, majd virágot helyeztek el az emléktábla előtt.

 

                                                                                 Kiss Béla igazgató

Kép

BGA -megv.

Névadónk

Gróf Széchenyi István


Gróf Széchenyi István - a Magyar Tudományos Akadémia megalapítója - 1791. szeptember 21-én született Bécsben, a nagy múltú és dúsgazdag Széchényi család ötödik gyermekeként. Apja Gróf Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum megalapítója.

Bővebben >

Bemutatkozunk

 

Tisztelt érdeklődő! Ön a Gönyűi Széchenyi István Általános Iskola honlapját nyitotta meg.

 

Régi elképzelésünk megvalósulását látja, amikor megtekinti iskolánk tájékoztató oldalait. Reméljük, hogy a következőkben meg tudjuk ismertetni iskolánk életének sokszínűségével, tanulóink eredményeivel, ünnep- és hétköznapjainkkal. Köszönjük megtisztelő érdeklődését!

Gönyű-Győr buszmenetrend

Gönyű már szelektál

Eseménynaptár

Étlap

Befektetés a jövőbe

Időjárás

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!